Az adóhivatal online számla rendszeréhez való csatlakozásban segít a napokban publikált NAVCOM alkalmazás. A Hiventures magvető befektetési programjának egyik portfóliócége, az SDS Zrt. által fejlesztett megoldás segítségével bármely számlázásra alkalmas szoftvert egyszerűen NAV-kompatibilissé alakíthatnak a fejlesztői.

Július 1-től a Magyarországon működő, számla kiállítására alkalmas szoftvereknek képesnek kell lenniük arra, hogy csatlakozzanak a NAV online számla rendszeréhez. A jogszabályváltozás közel 6000 forgalomban lévő szoftvert érint. A kapcsolat kiépítése idő- és erőforrásigényes, ezért szoftverfejlesztők egy csoportja olyan megoldást kezdett el keresni, amivel bármely számlázó alkalmassá tehető a 100 ezer forintnál magasabb áfatartalmú számlák bejelentésére – mondta el Csiba András, az SDS Zrt. vezérigazgatója.

Állami versenytársat kapnak a számlázóprogramok

Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy az online számla bevezetéséhez kapcsolódóan az állam ingyenes számlázóprogramot biztosít a magyar vállalkozásoknak. Ez azt jelenti, hogy a piaci szereplők új versenytársat kapnak, amivel csak a szolgáltatás terén tudnak versenyezni.

A megváltozott piaci helyzetre a NAVCOM fejlesztői úgy reagáltak, hogy a kötelező jogszabálykövetésen túl számos kényelmi és automatizált adatfeldolgozási szolgáltatást is hozzáférhetővé tettek a megoldásban.

A NAVCOM segítségével akár több száz órányi fejlesztési és tesztelési kapacitás takarítható meg. Az első felhasználók között van többek között az Eusys és a Compakta számlázó, valamint a Számadó vállalatirányítási rendszer.

További információ az sdsys.hu weboldalon érhető el.

 


Az SDS Zrt.-ről

A fiatal magyar startup automatizált számlafeldolgozással foglalkozik. Elsősorban nagy számlaforgalmú cégekre és SSC-kre szabott technológiát fejleszt. Az SDS Zrt. víziója, hogy megszabadítsa a könyvelőket és az adminisztrátorokat a számlák manuális feldolgozásától, hogy nagyobb hozzáadott értékű feladatokat végezhessenek.

 

A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőről

Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb kockázati tőkealapjaként, Európai Uniós és saját forrásból, közel 56,1 milliárd forintnyi tőkével segíti a hazai innovatív vállalkozásokat és startupokat inkubációs, magvető és növekedési befektetési életszakaszokban. Ebben a folyamatban szakmai támogatóink a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.

A Hiventures küldetése, hogy segítse a jelen és jövő innovatív elképzeléseit, és ezzel hozzájáruljon egy fenntartható és értékteremtő startup ökoszisztéma kialakulásához Magyarországon.

Bővebb információ a www.hiventures.hu weboldalon található.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A lehető legjobb felhasználói élmény biztosítása, valamit az oldal magas színvonalú működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk. A sütikről és azok felhasználásának módjáról az Adatkezelési tájékoztatónkban részletesen is olvashatsz. Az "Elfogadom" gombra kattintva engedélyezheted, hogy a sütiket a Te számítógéped is használja, mellyel egyben biztosíthatod, hogy az oldal minden funkcióját maximálisan kihasználhasd. Ha egyetértessz ezzel, kérjük kattints az "Elfogadom" gombra.

Bezárás